Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseiteket!:) Akkor.. ha minden igaz marad a 1D :)) Nagyon sok hozzáfűzni valóm nincs, csak tényleg megköszönném hogy támogattok.:) Ez nagyon sokat jelent nekem!:)♥ Kommenteket várom, negatívot is elfogadok...ennyi kihagyás után :D Puszii.:*:)
*2015.12.24.*
A téli hideg levegő csípte az arcomat, de nem érdekelt, tovább játszottam a hóesésben mint egy kisgyerek. Furcsa, mert furcsa, hogy mindenki azt hiszi egy másik államban, hogy halott vagyok. A családom, a barátok, az ismerősök, a rokonok, sőt, még az ellenségek is. Vagy várjunk. Nem, Shopie nagynéném segített az áthelyezésben ehhez a családhoz... Igen, ő az egyetlen aki tudja az igazságot. Nincs múltam, csak jelenem.
Liam az egyetlen, ami hiányzik ebből az életből. Liam.
- Hilary, kérlek gyere be. Meg fogsz fázni! -szólított anya.
- Máris! -ordítottam, majd a kipakolt cuccaimat kezdtem összeszedegetni.
Karácsony napja van. Tavaly ilyenkor még a valódi családommal ültem egy asztalhoz, mondtam imát és ettem jóízűen. Liam ilyenkor mindig hazajött, persze ajándék nélkül.
Amint beértem megcsapta az orromat a fűszeres csirke illata. Gyönyörű teríték az asztalon és hatalmas dobozok a fenyő alatt. A fenyő nem túl nagy, de nem is túl kicsi. A nappali méretének pont megfelelő. És ahhoz is, hogy a létrára felállva apu rá tudja adni a legszebb díszeit. Régen... már ha lehet régnek nevezni az elmúlt pár évet, sosem voltak ilyen meghitt ünnepeink. Minden a felfordulásról és Liamről szólt. Senki nem foglalkozott velem. Főleg akkor nem, mikor annyira nagyon egyedül éreztem magam a sötét szobában. Egy sarokba kuporodva a naplómat írtam ugyan azokkal a sorokkal: Meg akarok halni.
Bezzeg most! Inkább a felfordulásban lennék, inkább sírnék éjjeleken át, elviselném a láthatatlanság történetét. Csak az igazi családommal lehessek.
Egyáltalán miért pont Hilary a nevem?!
- Drágám, látom készen vagy. -ölelte át anya a vállamat. - Gyönyörű vagy, Hilary, mint mindig. -adott egy hosszú csókot a hajamra, majd könnybe lábadt szemekkel az asztalhoz invitált és leültetett apával szembe.
- Nos, ma valami igazán fontosról szeretnék veletek beszélni. -mosolygott apa amolyan "görcsbe rándul a szám, de mosolyognom kell" fejjel.
- Igen? -kérdeztem. - Miről?
Az asztalra kipakolt ételből éppen a csirkével szemeztem -a szárnyával- mikor anya beröppent egy kacsával is. Már szinte le is csaptam rá mint egy éhes hiéna, és szedegettem a tányéromra egy kis saláta körítéssel.
A villám hegyén volt valami szutyok, amit bele kellett töröljek a "gyönyörű ruhámba"...
- Mi a faszt csináltál, Hilary?! -üvöltötte apa az asztal túlsó végéről.
- Bo- bocsánat... én csak.. piszkos volt a villám. -válaszoltam megszeppenve.
- És az a kibaszott szalvéta mire való? Tudod milyen méregdrága volt az a szájbabaszott ruha?! -a fejében az egyik ér egészen kidagadt. A feje lángolt a vörös dühtől, ami szerintem föl- s alá futkározott benne.
- Sajnálom. -hajtottam le a fejem. Elment az étvágyam. Ez csak egy ruha, egy kis porral. Nem hiszem, hogy nem lehetne kimosni...
Fölálltam az asztaltól, illedelmesen megköszöntem a vacsorát -amiből nem ettem- majd csöndben elsuhantam a fürdőbe.
A csuklómon lévő vágást néztem. azt gondoltam, megcsinálom újra. Elvégre miért is ne?!
Lecsúsztattam a hátamat az ajtón, felhúztam a lábaimat magam elé, és úgy meredtem a semmibe. Akaratom ellenére is könnybe lábadt a szemem. Homályossá vált minden.
- Hilary! -szólított egy dühös hang az ajtó túlsó feléről. - Nagyon remélem, hogy a ruhádat mosod, mert ha nem akkor belefojtalak abba a vízbe, amibe én mosnám ki! -üvöltött az "apám".
Megrémültem. Az egyetlen kiút... ha lelépek.
A fönti kis ablakon próbáltam átpréselni magam, mikor apa hirtelen betörte egy rúgással -feltehetőleg- az ajtót.
- Mi a jó büdös faszt csinálsz?! -ragadta meg a bokámat.
- Engedj el. -szipogtam.
- Még mit nem! Előbb kimosod a ruhádat!
*2 órával később*
Egy padon ültem, egy szál semmiben. Kegyetlenül fújt a szél, ráadásul még a hó is elkezdett szállingózni. Csípte a bőrömet a hideg levegő. Igazából... vak sötét volt, ugyanis csak futottam előre, amíg le nem ráztam apámat. Át a parkon, a réten, így kerültem ide a... izé...szóval ide.
Imádkoztam, hogy erre sétáljon valaki, mielőtt elaludnák és megfagynék a semmiben. Zsibogott a lábfejemtől a fejem búbjáig minden porcikám. Meleget akartam. Nem sokat, csak egy kicsit...
- Jesszusom! Minden rendben?! Hívjak mentőket? -guggolt le elém egy srác.
- Ne-nem kell. Csak...csak vi-gyél vala-valami mele-gebb helyre. -szűrtem ki vacogva a fogaim közt.
- Oké. Figyelj.. Fel tudsz állni? -kapkodott kétségbeesetten a tarkójához.
- N-nem. -válaszoltam egyszerűen. A lábaimat sem éreztem... Mintha már nem is az én testrészem lenne, akár le is vághatták volna, annyira el volt fagyva.
- Oké. Gyere, próbálj meg kapaszkodni a nyakamba. -felemelt az ölébe. A mellkasa sugározta a meleget. Az illata olyan édes volt, hogy elkábultam tőle.
- Itt lakom. -lépkedett föl egy emeletes épület lépcsőházában. Kipattantak a szemeim. Föl hozott magához egy csavargónak tűnő embert?!
- Meg kellene állnod kicsit a saját lábadon, ameddig kinyitom az ajtót. -kuncogott kínosan.
- Oké. -bólintottam, és amint a földet ért a lábam, meginogtam. Igyekeztem nem az ajtófélfa mellé nyúlni, mert ha még részegnek is nézek ki, kilök vissza a hidegre. Az pedig nem lenne jó, ugyanis a hó rendesen el kezdett esni. Merem állítani, hogy ez december leghidegebb éjjele.
Kattant a zár, majd beinvitált a meleg lakásba. A testemet átjárta a hő.
- Hadd lássalak, mennyire fagytál össze. -magával szembe fordított és a szemembe nézett. Sokkolt a látvány. Mintha csak Liam állt volna előttem, életnagyságban. Hülyén nézne ki, ha lesmárolnék egy tök idegen srácot, aki kiköpött Liam? Nem, ez hülyeség Emily! Vagyis Hilary...
- Meg-megkérdezhetem a nevedet? -kérdezte bizonytalanul.
- E...Izé. Mivagyok? Hilary. A nevem Hilary. -bólogattam meggyőzően. Az egyik szemöldökét felvonta, majd lassan kifújta a levegőt, mintha csalódott volna. Igen... biztosan azt gondolhatja, hogy egy tök elmebeteg csitrit hozott fel magához.. Végülis. Logikus. Vagyis... egy elmebeteg, csavargó részeg csitri aki az előbb rögeszmésen gondolta azt, hogy ez a tag a bátyja. Megártott a hideg...
- Szeretnél lezuhanyozni? -mosolyodott el végül.
- Igen.
* 1 és fél órával később*
- Köszi a zuhanyt, hálás vagyok. -motyogtam félénken. Amennyi melegvizet ki tudtam facsarni a tusolófejből, annyit áztattam magam. Egyre rosszabb benyomása lehet rólam. Szegééény...
- Ugyan, nincs mit! Amúgy a nevem...
- Ne! -kiáltottam, mire kicsit összerezzent. - Nem fontos. -hajtottam le a fejem. Nem tudom, mitől féltem jobban... Attól, hogy nem "Liam" lesz a neve, hanem mondjuk "János" vagy "Zoli", vagy attól, hogy Liam lesz a neve, csak nem az én emberem...
- Oké... -vette egy mély levegőt.
- Aludhatok? -pirultam el. -Veled?
Arcára kiült a döbbenet, látszólag teljesen jogosan, majd arcvonásai ellágyultak, megfogta a csuklómat és a szoba ajtajához vezetett. Becsukta mögöttünk az ajtót. Derekam köré fonta erős karjait, hozzám simult.
- A nevem Josh. -súgta a fülembe. Olyan kibaszottul izgató volt...
- Kedves Josh... -szembe fordultam vele. - Csókolj meg.
Ajkai hevesen tapadtak az enyémre, nyelvünk folyamatosan súrolta egymást.
- Van egy húgom. -zihálta miután elhúzódott.
- Van egy bátyám. -újra megcsókoltam, de megint megszakította. Viszont... akkor már közlök egy tényt is.
- Lefeküdtem vele. -egyszerre mondtuk.
Ekkor kezdtem kételkedni, hogy valóban Joshnak hívják... Viszont egy percnél tovább nem gondolkodhattam tovább. Karjával úgy emelt föl, mintha egy egyszerű nyári paplan lennék. Majd úgy is dobott az ágyra...
- Megharagszol ha most lefekszek veled? -duruzsolta a fülembe.
- Akkor fogok, ha nem teszed. -jelentettem ki játékosan és magamra húztam.
Lassan simogatni kezdtem nadrágján keresztül a férfiasságát,az ajkait harapdáltam. Lehúztam róla a pólót, ő is hasonló képp cselekedett. A melltartómon át masszírozta melleimet, szívogatta a mellkasomon a bőrt. Nyögdécseltem érintése alatt. Nem volt rajtam csak a bő pólója, így fehérneműben voltam. Lehámozta magáról a nadrágját. A dudor a boxerében egyre csak duzzadt. Ágyékát az én ágyékomhoz dörzsölte.
Lassan mozogni kezdett föl -s le. A melltartóm idő közeb a szoba másik végében landolt. Az alsóneműm szélébe akasztotta két újját, majd lehámozta rólam. Ugyan ezzel a mozdulattal én is megtettem az "utolsó" lépést.
Belém hatolt. Teljes hosszát belém nyomta, és a kurva életbe is! Kibaszottul élveztem! A tolásai egyre erősebbek és gyorsabbak voltak.
- Gyerünk Liam! Erősebben! -ordítottam csukott szemekkel. Hátába kapaszkodtam a körmeimmel, mialatt teljesítette a kérésemet.
A gyönyör egyszerre ért utol minket. Néhány másodpercig időzött bennem, majd fáradtan rám esett.
- Liamnek szólítottál. -törte meg a csendet hosszú hallgatás után.
- Ömm.. én csak... -kezdtem volna magyarázkodni.
- Shh. -ujját számra tapasztotta. - Annyira örülök, hogy nem haltál meg. Tudtam, hogy fel fogsz ismerni, hugi. -suttogta alig hallhatóan az utolsó szót.
