Vagy mégsem. Ő hívott föl, ő hagyott el, nem nekem kell érdeklődnöm. Elszámoltam magamban 20-ig, ami 20 másodpercet jelentett, majd folytattam még 10 másodpercig, és mivel még mindig csak a lélegzetét hallottam, semmi mást, kinyomtam a telefont.
- Ki volt az, drágám? - könyökölt föl David az ágyamon.
- Egy... semmi. Ismeretlen volt a szám. -hazudtam. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni, hogy miért keresett, ki volt ő, miért ment el és az egyéb lelkizős kérdések.
- Akkor miért szóltál bele úgy, hogy "Liam"? - szöktek szemöldökei a magasba.
- Hagyjuk már! - ordítottam el magam.
- De szivem... -kezdte volna el, ha nem csörren meg ismét a telefonom.
Lefagyva néztem a padlót, és arra gondoltam, érdemes lenne-e fölvenni, ha megint le kell tenni?
De ha most el mondja mit akar?... Ó, a picsába! Miért szenvedek ezzel ennyit? Idegbetegesen a telefonomért nyúltam és anélkül, hogy hagytam volna szóhoz jutni, elkezdtem mondani a magamét:
- Mi a retkes tyúkseggért nem tudsz megszólalni hogy verne meg egy liba kétszáz bottal! - az agyamban kezdett fölmenni a pumpa, és mintha az áram ütött volna agyon, vagy csak egy kaméleont akartam volna utánozni, vörös-falfehér között járt az arcom színe.
- Emily, szia. Én... ne haragudj hogy nem szóltam bele az előbb, meglepett, hogy fölvetted. -nevetett zavartan.
- Mit akarsz? -kérdeztem flegmán és kisétáltam a szobából, otthagyva Davidet.
Liam szobájába mentem, leültem az ágyára és csak bámultam ki az ablakon.
- El vagyunk tiltva egymástól, de annyira hiányzott a hangod. -suttogta.
- Akkor miért hívtál? Anya nem lesz boldog, ha rájön...
- Ems, honnan tudná meg? -éreztem hangján, hogy mosolyog. -Te úgysem mondod el. Nem igaz?
- De. -dünnyögtem a képzeletbeli bajszom alatt.
- Mi a helyzet? Hogy vagy? Minden rendben? -rohamozott meg kérdéseivel.
- Nem Liam, semmi sincs rendben, és nem vagyok jól. -sóhajtottam egy hatalmasat, majd végignyúltam az ágyon. -Hiányzol, és bár már tovább léptem, nem tudlak elfelejteni. Mikor látlak újra? Meddig csináljuk még ezt? -gyűltek könnyek a szemembe. -Én már nem akarok semmit, Liam. A testvéred akarok lenni, mint régen, és szeretném, hogy itt legyél és megvigasztalj. Azt mondtad örökké, emlékszel? Gyere haza. Kérlek. -nehezen vissza fojtva a zokogást, átsétáltam anyáék szobájába. Apa épp olvasott, anya pedig vasalt.
- Ems, én mindent megteszek. -csuklott el a hangja.
- Én is. -mosolyogtam, és kihangosítottam a telefont.
- Anya, épp Liammel beszélek. - szólaltam meg halkan. Pár rosszalló pillantás után, odajött mellém.
- Liam? -kérdezte anya.
- Anya. -nyögte meglepetten. -Szia anya.
- Miben sántikáltok? -vonta föl anya egyik szemöldökét és karba tett kézzel várta a választ. Már nem is olyan jó ötlet volt rábeszélni őt a találkozóra...
***
A repülőn ülök és épp Liamhez tartok. Végre megismerhetem a híres One Direction 5/4-ét.
Még 2 és fél óra Liverpoolig. Három hónap és 2 hét. Hihetetlen, hogy anyáék beleegyeztek ebbe.
Ja igen, anya és apa is itt ül, mellettem pedig David és Hilary. Hilary a legjobb barátnőm, és lehetetlen lett volna kihagynom őt egy ilyen találkozásból, mivel hatalmas Directioner. A füldugómat bedugtam a fülembe, és az iPhoneomban előre pörgettem vagy 6 számot, mire eldöntöttem, hogy a következő szám tökéletes. Britney Spears - Everytime.
(Indítsd el a zenét és úgy olvasd tovább!:))
Lassan kezdtem álmosodni, így az ablak felé fordulva lehunytam a szemeimet.
(Indítsd el a zenét és úgy olvasd tovább!:))
Lassan kezdtem álmosodni, így az ablak felé fordulva lehunytam a szemeimet.
Egy óra múlva landolt a gép. Erösen vert a szívem, mikor a leszállás következett. Kinyílt a gép ajtaja, majd lassan leléptem az első fokra. Azonnal szemet szúrt Liam mellett egy barna, göndör hajú lány. Szerencsémnek hála, a második fokba beleakadt a lábam és legurultam csomagostól a földig. Liam és David azonnal utánam siettek, fölsegítettek, majd megtörtént a nagy bemutatkozás.
- Liam vagyok, Emily bátyja. -nyújtotta kezét hatalmas mosollyal.
- David. Emily barátja. -ráztak kezet. Azt hittem, hogy Liam majd kiborul és kiabál meg duzzogni fog, de éretten kezelte a helyzetet.
- Danielle vagyok. -jelent meg bátyám háta mögött az ismeretlen csaj akinek Dalielle a neve.
- Emily. Ki is vagy pontosan? -próbáltam vigyorogni, de amint közölte, hogy Liam barátnője, lefagyott az arcomról a vigyor és gúnyos mosolyba ment át.
A taxiban egyedül ültem, mivel Liaméknél az utolsó helyet Dani kisasszony foglalta el. Nem volt valami szimpatikus személyiség, mondanom sem kell. Teljesen az ellentétem. Mit szerethet benne Liam? Miért lehet olyan különleges? Sosem fordult meg a fejemben, hogy Liam milyen lányokat szeret... nem is érdekelt. Eddig olyan volt, mintha a barátom lenne. (Mert az is volt...) De tényleg nem ezért akartam vele találkozni. Ha ő így boldog, akkor én is így vagyok boldog. Mert a testvére vagyok.
Bámultam kifelé az ablakon. London mindig ilyen zsúfolt?! Nem győztem az egyik kocsi után a másikat nézni. De az utolsó kocsi, az megfogott. Szó szerint. Egy hatalmas Coca-Cola feliratos kamion. Áttért a másik sávba, az oldalunkra, és belénk hajtott. Mi bele ütköztünk. Belénk pedig a mögöttünk lévő kettő. Ennyire emlékszem.
*Liam szemszöge*
A taxi, amiben Ems ült, jóval előrébb volt mint mi. Arra lettem figyelmes, hogy az előttünk lévő kocsik sorra rohannak egymásba. Mi voltunk a hatodikok. Szerencsére nem ült senki mögöttünk, így "véget vetettünk" a sorozatnak. Éreztem, hogy Emily nincs rendben. Olyan... testvéri megérzés volt. Pár kocsi közül lángok csaptak föl, és zokogások hallatszottak. A taxi, amiben Emily ült, ripityára volt törve. Eszméletlenül feküdtek benne. Vagy tán holtan?
Fél órája mászkálunk le-föl a folyosón. Emily és (legnagyobb szerencsénkre) Harry, igen a mi Harry Stylesunk a műtőben feküdtek. Kétségbe voltunk esve, nem tudtuk mire kell számítani. Anya sem, én sem, és a többiek sem.
Niall és Zayn beérésével egy időben végzett a műtőorvos, és oda sétált hozzánk.
- Mr. Payne, nem szolgálhatok túl sok jó hírrel. Emily súlyos szenvedéseket szenvedett. Talán hónapok kérdése, még felépül. Amint felébred, és amnézia lép föl, semmi féle kép nem szabad összezavarnunk, illetve erőltetni az elméjét. Kívánom a legjobbakat. -magyarázta az orvos. Értelmes fejjel bólogattam.
- És Harry? -kérdeztem.
- A fiatalembernek agyrázkódása van, semmi komoly. -mosolyodott el.
- Csalánba nem üt a mennykő. -ingatta Zayn a fejét.
- Humoros, humoros Mr. Malik. -forgatta szemét az orvos. - Holnap be lehet hozzájuk jönni, hazamehetnek, mi vigyázunk rájuk. -kacsintott végül és tovább állt.
A pultos nővel hiába értekeztünk, nem sokra mentünk. Senki nem engedte, hogy éjjelre bent maradjunk, így haza mentünk. Vagyis én Daniellehez, kellemes este állt előttünk.
*Emily szemszöge*
Lassan éledeztem. Kórház?! És miért van a szobámban egy gyerek?
- Végre! -pattant föl. -Már unatkoztam. -nevetett. -Harry vagyok -nyújtotta a kezét.
- Eltört a karom. -nyöszörögtem. -Emily a nevem. -hunyorogtam, ugyanis az erős fény bántotta a szemem.
- Nagy baleset volt. Nyolc kocsi ütközött. Jól megszívta az első kocsiban ülő. -vihogott a markába.
- Én voltam az elsőben te bunkó. -ültem föl.
- Ops! -kapott a szája elé. -Bocsesz.
- Milyen borzalmasan nézhetek ki... -merengtem, de az ismeretlen Harry, az ágyam mellé ugrott, és megfogta a kezemet.
- Hé, gyönyörű vagy. -mosolygott rám.
- Harry? -nyitott be egy barna hajú fiú.
- Minden oké, Liam. -mosolygott.
- Ki vagy? -nyögtem ijedten.
- Liam, a bátyád.-mosolygott. Nincs baj, csak amnézia. -nevetett kínosan.
- Én meg Harry, a barátod. -állt Liam mellé a göndör.
- MI?! -visított Liam.
- Mivan? -döbbentem le. -Te a barátom vagy?
- Nem az! -förmedt rá bátyám.
- De! -vágott vissza Harry.
- Most mi? -vontam össze a szemöldököm.
- A barátod vagyok. -jelentette ki Harry őszinteséggel.
- Legyen. -morgott Li.
- Szóval Harry vagy, a barátom. -bólogattam. -Be tudod bizonyítani? -vontam föl szemöldököm.
- Persze! -lépett közelebb hozzám. Lassan hajolt közelebb, majd ajkait az enyémre tapasztotta. Olyan érzéssel csókolt, hogy elhittem neki. És szentül meggyőződtem róla, hogy ő az enyém. Mosolyogva húzódtam el, és fél karommal átöleltem. Nem érdekelt, hogy fájt, csak a közelsége számított.
Liam krákogása zavarta meg az idill pillanatot.
- Most, hogy tisztáztuk hogy mi valós és mi nem, -nyomta meg a "valós" szót Harryre nézve. - Ismertessük a helyzetet a többiekkel is. -mosolygott. Harry kétségbeesett pillantással nézett rám, majd Liamre
MOST MIVAN?!
Köszönöm szépen az eddigi kommenteket, és a 2000 fölé ugró látogatást *-* Csak így tovább!!! Imádlak titeket, és sajnálom, hogy nem volt rész, csak a félévi miatt büntetésben vagyok, és hát...gondolom értitek:/ de mindent megteszek, ígérem! Kommenteket várok, puszii :*
