A következő fejezet 8 hozzászólás és legalább 15 "Tetszik" után jön! :)
Jó olvasást, remélem tetszik majd.:$
►I Want To Die
Harryt pillantottam meg, amint dühös pillantásokkal illetett meg, és a kert felé rohant. Szegény fiú, mit érezhet? Na jó, jelen esetben nem annyira izgatott, de mégis átéltem a helyzetét. Átfutott rajtam az az érzés, amit akkor éreztem, mikor rányitottam Liamre és Danire. Tudtam, hogy jó érzés, ha az ember után megy valaki. Még ha nem is mondd neki semmit, akkor is tudatja vele, hogy nincs egyedül.
- Harry! -kiabáltam, de mivel 3 és még vagy 5 méter távolság volt köztünk, nem hiszem hogy hallotta...
- Shh, Liam vagyok. -dörmögte bátyám a nyakamba. Meleg lehelete szinte égette a bőrömet.
- Harry... -nyöszörögtem.
- Miaz, nem vagyok elég jó neked? -erőszakos csókot nyomott nyakamra, majd szívogatni kezdte azt.
- Liam! -toltam el, de nem volt bennem akkora erő, hogy a tervem megvalósuljon.
- Liam! -kiabáltak a háttérből.
- Zayn... -motyogtam értetlenül és úgy néztem rá mintha nem is tudnám, hogy ki ő.
- Engedd el, haver! Hisz a húgod. -kerekedett ki a szeme.
- A barátnőm. -javította ki morogva (?) és -végre- engedett a szorításán. Mintha csak elgyengült volna. Ennyit jelentenék számára?
- Okéé... -vakarta a tarkóját az egyébként teljesen összezavarodott Zayn. -Egy kis játékot? -vonta föl a szemöldökét.
Liam azt hiszem rábólinthatott, mert az én véleményem ellenére mégis a zárt fürdőszobába mentünk. Megnyitotta Zayn a csapot és a hatalmas sarokkádba a zubogó víz alá álltam. Ruhástól.
A testemre tapadt az egész kollekcióm. Zayn boxerben állt mögém, Liam pedig úgyszintén csak elém. Reflex szerűen kapódott görcsbe a gyomrom már csak attól is, hogy Zayn erős kezei a derekamra simultak, és lágyan voltak a csupasz mellkashoz. Régen bánt velem ilyen érzékien valaki, kiélveztem minden egyes ezred másodpercét. A kezeim a kezére simultak, így könnyítve a mozgatásomat.
Liam lassan kezdte el csókolni a nyakamat. Minden csók után egyre lejjebb tolta az elázott anyagot a testemen.
Már kezdtem volna ízlelni a gyengéd érintéseket, de a telefonom hangos rikácsolásba kezdett a padlón elhajított táskámban. Ki a jószar keres éjfél után? Esküszöm, hogy ha anyám az valami olyan hülyeséggel, hogy "Hiányzol kincsem, gyere haza a bátyáddal" én kihajítom az ablakon érzelmestől- telefonostól.
Kiugrottam a kádból, majd miután köhintettem egyet, lassan a fülemhez emeltem a telefont.
- Halo? -szóltam bele hosszas csönd után.
- Kiaz? -hallottam Zayn rekedtes hangját a víz csobogásában elmosódva. Olyan szexi. 90 fokos fordulatot véve a két előttem álló; akarom mondani ázó fiúra tekintve akaratlanul kuncogás fogott el: mindkettőnek feszül a boxeralsó, a hajuk jobbra-balra állva, összetúrva... mint a vásári majmok. Mégis odaugrottam volna közéjük és nem tudtam volna, hogy melyikkel kezdjem előbb. Perverz gondolataimat egy sunyi kuncogás mögé rejtettem.
Élveztem, hogy csak én tudom, hogy mi jár a fejemben, ők meg értetlen fejjel néznek várva valami magyarázatot az értelmetlen hangjaimra.
Kuncogásomnak egy ingerült női hang vetett véget.
- Emily?! Te vagy az?
- Anyu! -döbbentem le. - Mi újság veled?
- Örülök, hogy te jól szórakozol, kislányom. -közölte közömbösen.
- Anyu, mi történt? -néztem kétségbe esetten Liamre.
- Édesapátok haldoklik. -egy egyszerű mondat volt. Mégis, ettől az egyszerű mondattól a földre rogytam. Apu?! Apu haldoklik?!
- A-az lehetet-len. -dadogtam meghökkenve. Percről percre történt minden. Liam is kiugrott a kádból, kezemből kikapta a telefont. Az utolsó emlékem bátyám fájdalommal teli üvöltése, mely víz hangozott a tág helységben.
- Meghúztad a barátnőmet? -háborodott föl Harry.
- Tulajdonképp nem, csak be voltunk rúgva és... ez hosszú történet. A lényeg, hogy nem tennék ilyet. -jelentette ki Liam, és megveregette Harry vállát. Bőr alól láttam, hogy minden tekintet rám szegeződik. Ez volt a halálom. Sosem szerettem a figyelem központjában lenni, sehol.
- Nem lehetek örökké vele, nem lehet vele a védelmező bátyuskája. -majdnem mosolyra húzódott a szám, de eszembe jutott, hogy alszok. Szóval fordultam egyet és az arcomat a párnába rejtve, hatalmas vigyor ült ki az arcomra. Besüllyedt mellettem az ágy.
- Haz, vigyázz rá, kérlek. -simogatta hajamat bátyám. Mondjuk az előbb hallottakat elég nehéz lett volna elhinni, azok után miken mi keresztül mentünk. Gondolok itt a "nem tennék ilyet" és a "védelmező bátyuska" címszóra.
- Tudod, hogy szeretem őt, képtelen lennék fájdalmat okozni neki. -válaszolt Harry egyszerű melegséggel a hangjában.
- Édesapátokkal mi lesz? -szólt közbe Louis.
A gyomrom görcsbe ugrott, a fejem elkezdett zúgni. Nem akartam tudni a következményeket... Még nem.
Meg akartam állítani az időt, vagy csak elmenekültem volna az események előtt. Meg is haltam volna, csak ne halljam a következményeket.
- Már csak pár napja van hátra. -suttogta Liam. - Ne mondjátok el Emilynek, nem akarom hogy fájjon neki. -simított még egyet a hajamon.
- És az jobb, ha titkolózol? -pattantam föl hirtelen. Liam szerintem szívinfarktust kaphatott, elég szaporán vette a levegőt. - Az jobb, ha én tudom meg utolsónak az eseményeket? Ha mindenkiben csalódok? Egyszerűbb ha nem mondod el? Nem akarod megosztani velem, Liam? Nem akarod, hogy tudjam? -szemeim szikrákat szórva cikáztak Liam és Lou között. Nem tudom, hogy Louis mivel érdemelte ki ezt a nézésemet, de mindenkire dühös voltam. Igazán, őszintén dühös.
- Emily...én... - kezdett bele halkan.
- Válaszolj! -üvöltöttem és a fejem olyan lehetett mint egy érett, nagy piros pattanás amely kidurranni készül. - Mit is várhatok tőled, aljas disznó. -gondosan arcon köptem mielőtt becsaptam volna magam mögött az ajtót.
Utam a fürdőszoba felé vezetett. Azon belül a fiókos szekrényhez, abból pengét vettem elő.
Haboztam az éles szerszámmal a kezemben. Hol a földre térdeltem, hol a falnak dőltem, vagy épp a mosdó kagylónak támaszkodtam.
Ha apának már csak pár napja van hátra, úgyis egy helyre kerülnénk, várnám őt odaát. - gondoltam magamban. De hol is van azaz odaát?
Utáltam már itt lenni: zűrös múlt, félelmetes jövő és őrjítő jelen. Mi értelme van?
A tükörben néztem magam egy ideg. Ocsmányul nézek ki. Sápadt, szeplős bőr, zöldeskék szemek, vastag S alakú szemöldök és olyan hajzat, mintha csak a tehén szénájából másztam volna ki. Enyhén nyújtott fej forma, rendezetlen fogak... Mit szeret bennem Harry? Persze. Valószínű semmit...
Hogy-hogy nem ijedtek még meg tőlem az emberek? Gozzilla vagy Jeti is lehetne a becenevem.
Vagy Morkoláb. Mikor kicsi voltam, a nagyim sokat mesélt egy magas, szőrös emberről aki éjszaka a sötétben morogva keresi a rossz gyerekeket és elviszi őket. Na igen, az volt a kedvenc mesém. Morkoláb.
A pólóm ujját lassan felgyűrtem, és a fehér bőrömet kezdtem tanulmányozni a kék csíkokkal. A pengét lassan az egyik ér fölé helyeztem és lágyan végighúztam az alkaromig. A hideg penge szinte siklott a karomon. Elképzeltem ugyan ezt , csak vérrel. Milyen jó érzés is lenne, ha a vörös vérem szánkózna a bőrömön. Mint hóesésben a Télapó.
Mileőtt tovább mész, indítsd el a hatás kedvéért. :)
Kopogtak.
- Emily, tudom, hogy nehéz, megértem, hogy fáj és dühít, de kérlek szépen nyisd ki az ajtót. -beszélt emelt hangnemben bátyám.
- Soha nem voltál védelmező! Sosem vigyáztál rám, csak megígértél mindent! -hullott le az első könnycseppem. - Csak a szád volt nagy, mikor kellettél sosem voltál ott, kellék lettem Danielle mellett. Pedig megígérted, Liam! Megígérted, hogy ketten leszünk. -egy gombóc szaladt a torkomba. Végre kimondtam. Kimondtam, ami éveken át nyomta a szívemet.
-Ems, ne hülyéskedj! Lehet, hogy nem tudtam rád vigyázni...
- Nem lehet, biztos! -vágtam a szavába. -Anyáéknak kellett volna, de anyáék is épp úgy magamra hagytak, mint te! -lassan az ajtóhoz sétáltam, leguggoltam elé, és a tenyeremet a tölgyfaajtóra simítottam.
- Emily, mindenkinél jobban szerettelek. -mondta halkan, hangja néhol beleremegett. -Megígérem...
- Ne ígérj semmit! Többé nem kell. -fölálltam, letöröltem a könnyeimet. - Én ígérek meg valamit. Megígérem, hogy soha többé nem lesz gondod velem. Megígérem Liam. -az utolsó mondatot szinte már csak magamnak mondtam.
Kizártam a dörömbölést kintről, kizártam a buta hangokat a fejemben. Nem érdekeltek többé.
Hatalmas erővel húztam végig az éles pengét a kezemen. Egy másodperc alatt lefolyt az első pár csepp vér. Többet akartam.
Megismételtem a mozdulatot még vagy háromszor vagy négyszer, és akkor már tudtam, hogy nincs visszaút.Elkóvályogtam az ajtóig, kinyitottam. Nem nagyon, csak résnyire. A fürdő véres volt, a padlón kisebb tócsa.
- Mi-mitcsináltál? -kerekedett ki Liam szeme.
- Megszabadítalak titeket a fölöslegtől. -varázsoltam halvány mosolyt arcomra.
- Te buta lány! -lábadt könnybe az előttem térdelő fiú szeme.
- Liam, mindig is te voltál a példaképem, és nagyon szerettelek. -szemébe nézve tudtam, hogy legbelül valóban így érzek.
- Nehogy meghalj itt nekem, Ems. -lökte be a fürdő ajtaját, így alaposan rálátott a karomra. -Ne, ne, kérlek ne. -zokogott. Szabad kezemből kiszakította a pengét és a fürdő másik végébe hajította.
- Légy erős, Emily! -erős karjaiban éreztem a biztonságot, a nyugalmat.
Azt hiszem utoljára néztem föl rá igazán, utoljára éreztem édes illatát, utoljára vigyázott rám.
Elsötétült, minden... Liam még letett a földre és ordítva rázogatott.
- Ne halj meg, kérlek ne haj meg. -suttogta.- Veled maradok, Ems. Megígérem most utoljára, hogy veled maradok. És be is tartom. -megcsókolta a kezem. Ez volt az utolsó dolog, amit éreztem. Liam forró csókja a kezemen. Liam csókja -ami mindig levett a lábamról.
Liam.
