7. fejezet

Sziasztok!:)
Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseiteket!:) Akkor.. ha minden igaz marad a 1D :)) Nagyon sok hozzáfűzni valóm nincs, csak tényleg megköszönném hogy támogattok.:) Ez nagyon sokat jelent nekem!:)♥ Kommenteket várom, negatívot is elfogadok...ennyi kihagyás után :D Puszii.:*:)


*2015.12.24.*

A téli hideg levegő csípte az arcomat, de nem érdekelt, tovább játszottam a hóesésben mint egy kisgyerek. Furcsa, mert furcsa, hogy mindenki azt hiszi egy másik államban, hogy halott vagyok. A családom, a barátok, az ismerősök, a rokonok, sőt, még az ellenségek is. Vagy várjunk. Nem, Shopie nagynéném segített az áthelyezésben ehhez a családhoz... Igen, ő az egyetlen aki tudja az igazságot. Nincs múltam, csak jelenem.
Liam az egyetlen, ami hiányzik ebből az életből. Liam.

- Hilary, kérlek gyere be. Meg fogsz fázni! -szólított anya.
- Máris! -ordítottam, majd a kipakolt cuccaimat kezdtem összeszedegetni.

Karácsony napja van. Tavaly ilyenkor még a valódi családommal ültem egy asztalhoz, mondtam imát és ettem jóízűen. Liam ilyenkor mindig hazajött, persze ajándék nélkül.
Amint  beértem megcsapta az orromat a fűszeres csirke illata. Gyönyörű teríték az asztalon és hatalmas dobozok a fenyő alatt. A fenyő nem túl nagy, de nem is túl kicsi. A nappali méretének pont megfelelő. És ahhoz is, hogy a létrára felállva apu rá tudja adni a legszebb díszeit. Régen... már ha lehet régnek nevezni az elmúlt pár évet, sosem voltak ilyen meghitt ünnepeink. Minden a felfordulásról és Liamről szólt. Senki nem foglalkozott velem. Főleg akkor nem, mikor annyira nagyon egyedül éreztem magam a sötét szobában. Egy sarokba kuporodva a naplómat írtam ugyan azokkal a sorokkal: Meg akarok halni.
Bezzeg most! Inkább a felfordulásban lennék, inkább sírnék éjjeleken át, elviselném a láthatatlanság történetét. Csak az igazi családommal lehessek.

Egyáltalán miért pont Hilary a nevem?!

- Drágám, látom készen vagy. -ölelte át anya a vállamat. - Gyönyörű vagy, Hilary, mint mindig. -adott egy hosszú csókot a hajamra, majd könnybe lábadt szemekkel az asztalhoz invitált és leültetett apával szembe.

- Nos, ma valami igazán fontosról szeretnék veletek beszélni. -mosolygott apa amolyan "görcsbe rándul a szám, de mosolyognom kell" fejjel.
- Igen? -kérdeztem. - Miről?

Az asztalra kipakolt ételből éppen a csirkével szemeztem -a szárnyával- mikor anya beröppent egy kacsával is. Már szinte le is csaptam rá mint egy éhes hiéna, és szedegettem a tányéromra egy kis saláta körítéssel.
A villám hegyén volt valami szutyok, amit bele kellett töröljek a "gyönyörű ruhámba"...

- Mi a faszt csináltál, Hilary?! -üvöltötte apa az asztal túlsó végéről.
- Bo- bocsánat... én csak.. piszkos volt a villám. -válaszoltam megszeppenve.
- És az a kibaszott szalvéta mire való? Tudod milyen méregdrága volt az a szájbabaszott ruha?! -a fejében az egyik ér egészen kidagadt. A feje lángolt a vörös dühtől, ami szerintem föl- s alá futkározott benne.
- Sajnálom. -hajtottam le a fejem. Elment az étvágyam. Ez csak egy ruha, egy kis porral. Nem hiszem, hogy nem lehetne kimosni...

Fölálltam az asztaltól, illedelmesen megköszöntem a vacsorát -amiből nem ettem- majd csöndben elsuhantam a fürdőbe.
A csuklómon lévő vágást néztem. azt gondoltam, megcsinálom újra. Elvégre miért is ne?!
Lecsúsztattam a hátamat az ajtón, felhúztam a lábaimat magam elé, és úgy meredtem a semmibe. Akaratom ellenére is könnybe lábadt a szemem. Homályossá vált minden. 

- Hilary! -szólított egy dühös hang az ajtó túlsó feléről. - Nagyon remélem, hogy a ruhádat mosod, mert ha nem akkor belefojtalak abba a vízbe, amibe én mosnám ki! -üvöltött az "apám".
Megrémültem. Az egyetlen kiút... ha lelépek.
A fönti kis ablakon próbáltam átpréselni magam, mikor apa hirtelen betörte egy rúgással -feltehetőleg- az ajtót.

- Mi a jó büdös faszt csinálsz?! -ragadta meg a bokámat.
- Engedj el. -szipogtam.
- Még mit nem! Előbb kimosod a ruhádat!

*2 órával később*

Egy padon ültem, egy szál semmiben. Kegyetlenül fújt a szél, ráadásul még a hó is elkezdett szállingózni. Csípte a bőrömet a hideg levegő. Igazából... vak sötét volt, ugyanis csak futottam előre, amíg le nem ráztam apámat. Át a parkon, a réten, így kerültem ide a... izé...szóval ide.
Imádkoztam, hogy erre sétáljon valaki, mielőtt elaludnák és megfagynék a semmiben. Zsibogott a lábfejemtől a fejem búbjáig minden porcikám. Meleget akartam. Nem sokat, csak egy kicsit...

- Jesszusom! Minden rendben?! Hívjak mentőket? -guggolt le elém egy srác.
- Ne-nem kell. Csak...csak vi-gyél vala-valami mele-gebb helyre. -szűrtem ki vacogva a fogaim közt.
- Oké. Figyelj.. Fel tudsz állni? -kapkodott kétségbeesetten a tarkójához.
- N-nem. -válaszoltam egyszerűen. A lábaimat sem éreztem... Mintha már nem is az én testrészem lenne, akár le is vághatták volna, annyira el volt fagyva.
- Oké. Gyere, próbálj meg kapaszkodni a nyakamba. -felemelt az ölébe. A mellkasa sugározta a meleget. Az illata olyan édes volt, hogy elkábultam tőle.

- Itt lakom. -lépkedett föl egy emeletes épület lépcsőházában. Kipattantak a szemeim. Föl hozott magához egy csavargónak tűnő embert?!
- Meg kellene állnod kicsit a saját lábadon, ameddig kinyitom az ajtót. -kuncogott kínosan.
- Oké. -bólintottam, és amint a földet ért a lábam, meginogtam. Igyekeztem nem az ajtófélfa mellé nyúlni, mert ha még részegnek is nézek ki, kilök vissza a hidegre. Az pedig nem lenne jó, ugyanis a hó rendesen el kezdett esni. Merem állítani, hogy ez december leghidegebb éjjele.

Kattant a zár, majd beinvitált a meleg lakásba. A testemet átjárta a hő.
- Hadd lássalak, mennyire fagytál össze. -magával szembe fordított és a szemembe nézett. Sokkolt a látvány. Mintha csak Liam állt volna előttem, életnagyságban. Hülyén nézne ki, ha lesmárolnék egy tök idegen srácot, aki kiköpött Liam? Nem, ez hülyeség Emily! Vagyis Hilary...

- Meg-megkérdezhetem a nevedet? -kérdezte bizonytalanul.
- E...Izé. Mivagyok? Hilary. A nevem Hilary. -bólogattam meggyőzően. Az egyik szemöldökét felvonta, majd lassan kifújta a levegőt, mintha csalódott volna. Igen... biztosan azt gondolhatja, hogy egy tök elmebeteg csitrit hozott fel magához.. Végülis. Logikus. Vagyis... egy elmebeteg, csavargó részeg csitri aki az előbb rögeszmésen gondolta azt, hogy ez a tag a bátyja. Megártott a hideg...
- Szeretnél lezuhanyozni? -mosolyodott el végül.
- Igen.


* 1 és fél órával később*

- Köszi a zuhanyt, hálás vagyok. -motyogtam félénken. Amennyi melegvizet ki tudtam facsarni a tusolófejből, annyit áztattam magam. Egyre rosszabb benyomása lehet rólam. Szegééény...
- Ugyan, nincs mit! Amúgy a nevem...
- Ne! -kiáltottam, mire kicsit összerezzent. - Nem fontos. -hajtottam le a fejem. Nem tudom, mitől féltem jobban... Attól, hogy nem "Liam" lesz a neve, hanem mondjuk "János" vagy "Zoli", vagy attól, hogy Liam lesz a neve, csak nem az én emberem...
- Oké... -vette egy mély levegőt.
- Aludhatok? -pirultam el. -Veled?

Arcára kiült a döbbenet, látszólag teljesen jogosan, majd arcvonásai ellágyultak, megfogta a csuklómat és a szoba ajtajához vezetett. Becsukta mögöttünk az ajtót. Derekam köré fonta erős karjait, hozzám simult.
- A nevem Josh. -súgta a fülembe. Olyan kibaszottul izgató volt...
- Kedves Josh... -szembe fordultam vele. - Csókolj meg.
Ajkai hevesen tapadtak az enyémre, nyelvünk folyamatosan súrolta egymást.
- Van egy húgom. -zihálta miután elhúzódott.
- Van egy bátyám. -újra megcsókoltam, de megint megszakította. Viszont... akkor már közlök egy tényt is.
- Lefeküdtem vele. -egyszerre mondtuk. 

Ekkor kezdtem kételkedni, hogy valóban Joshnak hívják... Viszont egy percnél tovább nem gondolkodhattam tovább. Karjával úgy emelt föl, mintha egy egyszerű nyári paplan lennék. Majd úgy is dobott az ágyra...
- Megharagszol ha most lefekszek veled? -duruzsolta a fülembe.
- Akkor fogok, ha nem teszed. -jelentettem ki játékosan és magamra húztam.
Lassan simogatni kezdtem nadrágján keresztül a férfiasságát,az ajkait harapdáltam.  Lehúztam róla a pólót, ő is hasonló képp cselekedett. A melltartómon át masszírozta melleimet, szívogatta a mellkasomon a bőrt. Nyögdécseltem érintése alatt. Nem volt rajtam csak a bő pólója, így fehérneműben voltam. Lehámozta magáról a nadrágját. A dudor a boxerében egyre csak duzzadt. Ágyékát az én ágyékomhoz dörzsölte. 
Lassan mozogni kezdett föl -s le. A melltartóm idő közeb a szoba másik végében landolt. Az alsóneműm szélébe akasztotta két újját, majd lehámozta rólam. Ugyan ezzel a mozdulattal én is megtettem az "utolsó" lépést. 
Belém hatolt. Teljes hosszát belém nyomta, és a kurva életbe is! Kibaszottul élveztem! A tolásai egyre erősebbek és gyorsabbak voltak.
- Gyerünk Liam! Erősebben! -ordítottam csukott szemekkel. Hátába kapaszkodtam a körmeimmel, mialatt teljesítette a kérésemet.
A gyönyör egyszerre ért utol minket. Néhány másodpercig időzött bennem, majd fáradtan rám esett.

- Liamnek szólítottál. -törte meg a csendet hosszú hallgatás után.
- Ömm.. én csak... -kezdtem volna magyarázkodni.
- Shh. -ujját számra tapasztotta. - Annyira örülök, hogy nem haltál meg. Tudtam, hogy fel fogsz ismerni, hugi. -suttogta alig hallhatóan az utolsó szót.

Ledöbbenve meredtem magam elé. Szóval... mégsem Josh. Ő Liam. Megtalált... Összekulcsolta kezeimet kezeivel, s így bámultunk egymás szemébe... "annyi" év után.

Jóttem, láttam, mentem....DE visszajönnék!:D

Sziasztok!:)
Annyira nagyon sajnálom, hogy nem írtam részt és nem jelentkeztem...:/ Nem tudok, indokot mondani...sajnálom.:(
Figyeljetek... tartanék egy felmérést, hogy hány emberre számíthatok :))
1. Ha szeretnéd, hogy folytatás legyen, dobj egy TETSZIK-et!
2. A történet továbbra is a 1D-ről szóljon, VAGY alakítsam át teljesen átlagossá, ahol csak néha-néha bukkannak föl. Ha az első, akkor komiba : 1D. Ha a második, akkor komiba : Mást.

Köszönettel, ügyfélszolgálat!:DDD

Mindenki visszajelzését várom, csók. :))♥♥ Ui.: Élvezzétek ki a nyaraz, mindjárt vége...://

Díj

(íúristen, úristen, úristen!*-*)

Első díjjam, amit Martina Varjasi -tól kaptam. Annyira nagyon köszönöm.:3♥♥♥
 

Szabályok:

1. Alap kérés, miszerint köszönd meg a díjat, attól akitől kaptad.

2. Tedd ki a díjat az oldaladra akármilyen formátumban, hogy mások letudják menteni.

3. Válaszolj a kérdésekre, amiket kérdeztek tőled.

4. Küld tovább maximum 5 tehetséges blog írónak!

 - Mikor kezdtél blogolni?

2011. nyarán, vagy akörül :)

- Ebben a pillanatban kiadatnád-e könyvben a blogodat, ha azt mondaná valaki, hogy teljesen ingyen el tudja neked intézni?

Ha lenne ilyen lehetőségem, lehet, hogy nem ezt a blogomat, de egy másikat lehet, hogy kiadnám.

- Van, amit most már máshogyan csinálnál egy-egy részben és, ha igen akkor mi az?

Az összes részt alaposan át szoktam dolgozni, vázlatokat készítek, és minden úgy történik benne, ahogyan én azt eltervezem. Ezért is tart olyan sokáig egy rész elkészítése, mert igyekszem nem csalódást okozni és kihozni mindenből a legjobbat! Maximum a neveket keverem össze egy teljesen másik bloggal, de még az is úgy jó, ahogy van.

- Van-e kedvenc íród vagy blogolód?

Rengeteg van! Máskülönben... honnan jönne a sok ihlet?:P

Akiknek küldöm:
L.T.P.~
Dalmii

Witta

Sajnálom...+ Meglepiii :))

Sziasztok!:)

Jujj, hát szóhoz sem jutok... eszméletlen ennyi hozzászólás és a látogatottság...! *-* Köszönöm!:)♥
Rövid leszek és tömör. Tudom, vagyis csak remélni tudom, hogy várjátok az új részeket... Hogy valaki ne essen tévhitbe, említeném, hogy még biztosan nagyon sok rész lesz! Ha vége a sulinak, talán mindennap hozok részt!;)
Az a baj, hogy most továbbtanulás előtt állok, és az évvégim elég csúfosan festene (4 tantárgyból bukásra állok), így nagyon sokat kell tanulnom, gép közelében is ritkán vagyok...:/
A napokban ígérem, hogy fölkerül az új rész, addig pedig olvasgassátok az előzőt.

De hogy bizonyítsam, amit ígérek, itt egy kis előzetes a következő részből:

"  *Liam szemszöge*

Csak néztem a testét, amint tehetetlenül és elhagyva terül el a földön. Biztos voltam benne, hogy nem hagyott itt. Bár, hisz itt volt: a még meleg teste, a csukott szemhéjai... Csupán csak elaludt. Örökké. Óvatosan a számhoz emeltem kezét, és halvány csókot lehelve rá lehunytam a szemeimet.
- Szép álmokat, Emily! -suttogtam.

A zokogástól szinte ki akart szakadni a tüdőm a helyéről. A hugom. A lelkitársam... A barátnőm, halott. "

Próbáljatok meg megérteni, remélem jól vagytok!:)
Az allergiásoknak meg őszinte részvétem, nálam már elkezdődött.:c
Sietek a résszel, puszi, szeretlek titeket!:*♥♥

6. fejezet

Sziasztok!:)) Azt hiszem elkészült a rész :) Még egyszer elmondom, (és még valószínű, vagy százszor) hogy nagyon-nagyon hálás vagyok Nektek! :* Köszönök mindent :)
A következő fejezet 8 hozzászólás és legalább 15 "Tetszik" után jön! :) 
Jó olvasást, remélem tetszik majd.:$


►I  Want To Die

Liam keze simult a derekamra, amint kemény férfiasságát a fenekemhez lökte. Halk nyögés szaladt ki ajkaim közül, amik amint szétnyílottak, azonnal letámadta őket Liam. Nem tudtam, hogy mi miért történik. De lehet, hogy ha tudtam volna sem tiltakoztam volna az események ellen. Liam finoman csókolt, teljesen érzékien. Ezt tartottam különlegesnek bátyám csókjában, az első alkalomtól fogva, hogy akárhányszor csókolt meg, és akárhol - mindig levett a lábamról. Elképesztő hatást gyakorolt puszta csókjával az emberre, vagy csak rám?

Harryt pillantottam meg, amint dühös pillantásokkal illetett meg, és a kert felé rohant. Szegény fiú, mit érezhet? Na jó, jelen esetben nem annyira izgatott, de mégis átéltem a helyzetét. Átfutott rajtam az az érzés, amit akkor éreztem, mikor rányitottam Liamre és Danire. Tudtam, hogy jó érzés, ha az ember után megy valaki. Még ha nem is mondd neki semmit, akkor is tudatja vele, hogy nincs egyedül.

- Harry! -kiabáltam, de mivel 3 és még vagy 5 méter távolság volt köztünk, nem hiszem hogy hallotta...
- Shh, Liam vagyok. -dörmögte bátyám a nyakamba. Meleg lehelete szinte égette a bőrömet.
- Harry... -nyöszörögtem.
- Miaz, nem vagyok elég jó neked? -erőszakos csókot nyomott nyakamra, majd szívogatni kezdte azt.
- Liam! -toltam el, de nem volt bennem akkora erő, hogy a tervem megvalósuljon.
- Liam! -kiabáltak a háttérből.
- Zayn... -motyogtam értetlenül  és úgy néztem rá mintha nem is tudnám, hogy ki ő.
- Engedd el, haver! Hisz a húgod. -kerekedett ki a szeme.
- A barátnőm. -javította ki morogva (?) és -végre- engedett a szorításán. Mintha csak elgyengült volna. Ennyit jelentenék számára?
- Okéé... -vakarta a tarkóját az egyébként teljesen összezavarodott Zayn. -Egy kis játékot? -vonta föl a szemöldökét.

Liam azt hiszem rábólinthatott, mert az én véleményem ellenére mégis a zárt fürdőszobába mentünk. Megnyitotta Zayn a csapot és a hatalmas sarokkádba a zubogó víz alá álltam. Ruhástól.
A testemre tapadt az egész kollekcióm. Zayn boxerben állt mögém, Liam pedig úgyszintén csak elém. Reflex szerűen kapódott görcsbe a gyomrom már csak attól is, hogy Zayn erős kezei a derekamra simultak, és lágyan voltak a csupasz mellkashoz. Régen bánt velem ilyen érzékien valaki, kiélveztem minden egyes ezred másodpercét. A kezeim a kezére simultak, így könnyítve a mozgatásomat.
Liam lassan kezdte el csókolni a nyakamat. Minden csók után egyre lejjebb tolta az elázott anyagot a testemen.
Már kezdtem volna ízlelni a gyengéd érintéseket, de a telefonom hangos rikácsolásba kezdett a padlón elhajított táskámban. Ki a jószar keres éjfél után? Esküszöm, hogy ha anyám az valami olyan hülyeséggel, hogy "Hiányzol kincsem, gyere haza a bátyáddal" én kihajítom az ablakon érzelmestől- telefonostól.

Kiugrottam a kádból, majd miután köhintettem egyet, lassan a fülemhez emeltem a telefont.
- Halo? -szóltam bele hosszas csönd után.
- Kiaz? -hallottam Zayn rekedtes hangját a víz csobogásában elmosódva. Olyan szexi. 90 fokos fordulatot véve a két előttem álló; akarom mondani ázó fiúra tekintve akaratlanul kuncogás fogott el: mindkettőnek feszül a boxeralsó, a hajuk jobbra-balra állva, összetúrva... mint a vásári majmok. Mégis odaugrottam volna közéjük és nem tudtam volna, hogy melyikkel kezdjem előbb. Perverz gondolataimat egy sunyi kuncogás mögé rejtettem.
Élveztem, hogy csak én tudom, hogy mi jár a fejemben, ők meg értetlen fejjel néznek várva valami magyarázatot az értelmetlen hangjaimra.

Kuncogásomnak egy ingerült női hang vetett véget.
- Emily?! Te vagy az?
- Anyu! -döbbentem le. - Mi újság veled?
- Örülök, hogy te jól szórakozol, kislányom. -közölte közömbösen.
- Anyu, mi történt? -néztem kétségbe esetten Liamre.
- Édesapátok haldoklik. -egy egyszerű mondat volt. Mégis, ettől az egyszerű mondattól a földre rogytam. Apu?! Apu haldoklik?!
- A-az lehetet-len. -dadogtam meghökkenve. Percről percre történt minden. Liam is kiugrott a kádból, kezemből kikapta a telefont. Az utolsó emlékem bátyám fájdalommal teli üvöltése, mely víz hangozott a tág helységben.

Már rég fölébredtem és feküdtem a puha ágyban alvást színlelve, amíg Liam, Harry és Louis halkan, suttogva tárgyaltak meg bizonyos dolgokat... Olyan dolgok lehettek, amik nem akarták, hogy a fülembe jussanak, mert tényleg egész halkan beszéltek. Vagy csak nem akartak fölébreszteni...
- Meghúztad a barátnőmet? -háborodott föl Harry.
- Tulajdonképp nem, csak be voltunk rúgva és... ez hosszú történet. A lényeg, hogy nem tennék ilyet. -jelentette ki Liam, és megveregette Harry vállát. Bőr alól láttam, hogy minden tekintet rám szegeződik. Ez volt a halálom. Sosem szerettem a figyelem központjában lenni, sehol.
- Nem lehetek örökké vele, nem lehet vele a védelmező bátyuskája. -majdnem mosolyra húzódott a szám, de eszembe jutott, hogy alszok. Szóval fordultam egyet és az arcomat a párnába rejtve, hatalmas vigyor ült ki az arcomra. Besüllyedt mellettem az ágy.
- Haz, vigyázz rá, kérlek. -simogatta hajamat bátyám. Mondjuk az előbb hallottakat elég nehéz lett volna elhinni, azok után miken mi keresztül mentünk. Gondolok itt a "nem tennék ilyet" és a "védelmező bátyuska" címszóra.
- Tudod, hogy szeretem őt, képtelen lennék fájdalmat okozni neki. -válaszolt Harry egyszerű melegséggel a hangjában.
- Édesapátokkal mi lesz? -szólt közbe Louis.
A gyomrom görcsbe ugrott, a fejem elkezdett zúgni. Nem akartam tudni a következményeket... Még nem.
Meg akartam állítani az időt, vagy csak elmenekültem volna az események előtt. Meg is haltam volna, csak ne halljam a következményeket.
- Már csak pár napja van hátra. -suttogta Liam. - Ne mondjátok el Emilynek, nem akarom hogy fájjon neki. -simított még egyet a hajamon.
- És az jobb, ha titkolózol? -pattantam föl hirtelen. Liam szerintem szívinfarktust kaphatott, elég szaporán vette a levegőt. - Az jobb, ha én tudom meg utolsónak az eseményeket? Ha mindenkiben csalódok? Egyszerűbb ha nem mondod el? Nem akarod megosztani velem, Liam? Nem akarod, hogy tudjam? -szemeim szikrákat szórva cikáztak Liam és Lou között. Nem tudom, hogy Louis mivel érdemelte ki ezt a nézésemet, de mindenkire dühös voltam. Igazán, őszintén dühös.
- Emily...én... - kezdett bele halkan.
- Válaszolj! -üvöltöttem és a fejem olyan lehetett mint egy érett, nagy piros pattanás amely kidurranni készül. - Mit is várhatok tőled, aljas disznó. -gondosan arcon köptem mielőtt becsaptam volna magam mögött az ajtót.
Utam a fürdőszoba felé vezetett. Azon belül a fiókos szekrényhez, abból pengét vettem elő.
Haboztam az éles szerszámmal a kezemben. Hol a földre térdeltem, hol a falnak dőltem, vagy épp a mosdó kagylónak támaszkodtam.
Ha apának már csak pár napja van hátra, úgyis egy helyre kerülnénk, várnám őt odaát. - gondoltam magamban. De hol is van azaz odaát?
Utáltam már itt lenni: zűrös múlt, félelmetes jövő és őrjítő jelen. Mi értelme van?
A tükörben néztem magam egy ideg. Ocsmányul nézek ki. Sápadt, szeplős bőr, zöldeskék szemek, vastag S alakú szemöldök és olyan hajzat, mintha csak a tehén szénájából másztam volna ki. Enyhén nyújtott fej forma, rendezetlen fogak... Mit szeret bennem Harry? Persze. Valószínű semmit...
Hogy-hogy nem ijedtek még meg tőlem az emberek? Gozzilla vagy Jeti is lehetne a becenevem.
Vagy Morkoláb. Mikor kicsi voltam, a nagyim sokat mesélt egy magas, szőrös emberről aki éjszaka a sötétben morogva keresi a rossz gyerekeket és elviszi őket. Na igen, az volt a kedvenc mesém. Morkoláb.

A pólóm ujját lassan felgyűrtem, és a fehér bőrömet kezdtem tanulmányozni a kék csíkokkal. A pengét lassan az egyik ér fölé helyeztem és lágyan végighúztam az alkaromig. A hideg penge szinte siklott a karomon. Elképzeltem ugyan ezt , csak vérrel. Milyen jó érzés is lenne, ha a vörös vérem szánkózna a bőrömön. Mint hóesésben a Télapó.

Mileőtt tovább  mész, indítsd el a hatás kedvéért. :)

Kopogtak.

- Emily, tudom, hogy nehéz, megértem, hogy fáj és dühít, de kérlek szépen nyisd ki az ajtót. -beszélt emelt hangnemben bátyám.
- Soha nem voltál védelmező! Sosem vigyáztál rám, csak megígértél mindent! -hullott le az első könnycseppem. - Csak a szád volt nagy, mikor kellettél sosem voltál ott, kellék lettem Danielle mellett. Pedig megígérted, Liam! Megígérted, hogy ketten leszünk. -egy gombóc szaladt a torkomba. Végre kimondtam. Kimondtam, ami éveken át nyomta a szívemet.
-Ems, ne hülyéskedj! Lehet, hogy nem tudtam rád vigyázni...
- Nem lehet, biztos! -vágtam a szavába. -Anyáéknak kellett volna, de anyáék is épp úgy magamra hagytak, mint te! -lassan az ajtóhoz sétáltam, leguggoltam elé, és a tenyeremet a tölgyfaajtóra simítottam.
- Emily, mindenkinél jobban szerettelek. -mondta halkan, hangja néhol beleremegett. -Megígérem...
- Ne ígérj semmit! Többé nem kell. -fölálltam, letöröltem a könnyeimet. - Én ígérek meg valamit. Megígérem, hogy soha többé nem lesz gondod velem. Megígérem Liam. -az utolsó mondatot szinte már csak magamnak mondtam.

Kizártam a dörömbölést kintről, kizártam a buta hangokat a fejemben. Nem érdekeltek többé.
Hatalmas erővel húztam végig az éles pengét a kezemen. Egy másodperc alatt lefolyt az első pár csepp vér. Többet akartam.
Megismételtem a mozdulatot még vagy háromszor vagy négyszer, és akkor már tudtam, hogy nincs visszaút.

Elkóvályogtam az ajtóig, kinyitottam. Nem nagyon, csak résnyire. A fürdő véres volt, a padlón kisebb tócsa.
- Mi-mitcsináltál? -kerekedett ki Liam szeme.
- Megszabadítalak titeket a fölöslegtől. -varázsoltam halvány mosolyt arcomra.
- Te buta lány! -lábadt könnybe az előttem térdelő fiú szeme.
- Liam, mindig is te voltál a példaképem, és nagyon szerettelek. -szemébe nézve tudtam, hogy legbelül valóban így érzek.
- Nehogy meghalj itt nekem, Ems. -lökte be a fürdő ajtaját, így alaposan rálátott a karomra. -Ne, ne, kérlek ne. -zokogott. Szabad kezemből kiszakította a pengét és a fürdő másik végébe hajította.
- Légy erős, Emily! -erős karjaiban éreztem a biztonságot, a nyugalmat.

Azt hiszem utoljára néztem föl rá igazán, utoljára éreztem édes illatát, utoljára vigyázott rám.
Elsötétült, minden... Liam még letett a földre és ordítva rázogatott.
- Ne halj meg, kérlek ne haj meg. -suttogta.- Veled maradok, Ems. Megígérem most utoljára, hogy veled maradok. És be is tartom. -megcsókolta a kezem. Ez volt az utolsó dolog, amit éreztem. Liam forró csókja a kezemen. Liam csókja -ami mindig levett a lábamról.
Liam.

Figyelem!

Sziasztok :))
Először is szeretném megköszönni a biztató komikat és egyszerűen imádlak titekeeeeet!!*-* Annyira nagyon fantasztikusak vagytok és tényleg nagyon hálás vagyok!:*
A következő rész a napokban felkerül, csak rengeteg a dolgom...sajnos.
 Egy pár kommentek -ha kérhetem- jeleznétek, hogy számíthatok rátok.:))

Kellemes Ünnepeket!:) Puszii.xoxo

5. fejezet

Sziasztok drágák!☺Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, annyira hálás vagyok ♥
 Valószínű gyakrabban fogok részeket hozni, valamint indítok egy szavazást is. Kommentelni kötelező, remélem tetszeni fog.:P:$  Mostantól lesznek címek is, ha nem gond.☺
Puszii ♥♥

• Party Hard ♪♫


- Többiek? -ráncoltam homlokom.


- Vagyunk páran... viszont... -nézett le a földre. -Davidet baleset érte haza felé tartva és elhunyt a sérüléseiben. Sajnálom, Emily. -vágott nagyon együtt érző fejet Liam.


* 2 hónappal később *

Kiderült. Minden...De Harry annyira törődött velem, hogy teljesen természetes volt, hogy velem van.
Érezted már úgy, hogy feltétel nélkül szeretsz valakit? Hogy nincs annyi idő, ami elég lenne ahhoz, hogy együtt legyetek? Hogy minden gondod csak apró kavicsnak tűnik a hatalmas gyémántod körül?
Ez lenne az igaz szerelem?
- Indulhatunk asszony? -lépett be a szobám ajtaján Humor Harold.
- Természetesen ember. -nevettem el magam és a fehér ruhámat megigazítva odaléptem mellé.
- Gyönyörű vagy, mint mindig. -adott egy puszit a homlokomra.
- Ne essünk túlzásba. -bokszoltam vállába (talán túl erősen) és tovább álltam.

A taxiban két szót nem szóltunk egymáshoz. Harry arca fáradtságot sugárzott. Csak nézte az ablakon legördülő esőcseppeket, melyek talán pont olyan szomorúak lehettek, mint ő maga.
Néha olyan balfék tudok lenni, nem gondolkozok mielőtt cselekszek.

- Itt vagyunk. -szólt hátra a taxis. Harry torkát köszörülve megtudakolta a fuvar árát, majd a válasszal nem törődve egyszerűen odalökött egy húsz dollárost és nélkülem indult a fiúk háza felé.
Hosszas csöngetés után Zayn nyitott ajtót.
- Szevasz Harry! -vette a lendületet a pacsira, de kedves barátom szó nélkül berontott a házba. -Na most mivan? -fordult felém.
- Az én hibám. -hajtottam le a fejem.
- Szia hercegnő. -kapott föl és jobbra-balra hintáztatott a levegőben.
- Szia Zayn. -sóhajtottam miután letett.

Mielőtt tovább mész indítsd el. ☺

Beérésünk után mindenki hatalmas szeretettel üdvözölt 2 hónap kimaradás után.Liam nyakába olyan nagy lendülettel ugrottam, hogy egy az egyben föl is löktem. Danielle a háttérből szúrós pillantást vetett ránk, hiszen mikor legutóbb ezt csináltam, hát.. khm.. értitek...
- Hiányoztál. -búgta bátyám a nyakamba. Lassan hátra húzódtam és mélyen kémleltem barna szemeit. Ez az érzés... Mint négy éve anno', a pillangók a gyomromban.. Nem! Az nem lehet! Még egyszer nem történhet meg!
Harry. Hol van Harry? Szükségem van Harryre.
Mint egy harcipipi legurultam Liamről és Harryt kezdtem keresni.
Megálltam a nappaliban, ahol épp a drága barátom és egy lófejű nyerítő (?) csaj épp Harold nadrággombját tanulmányozták.
Állhattam ott vagy 10 vagy 20 percet, de észre sem vettek, csak bájcsevejt folytattak...

Liam. Hol van Liam? Szükségem van Liamre.
A kinti kertben ücsörgött a srácokkal sakkozva és sört iszogatva még a lányok -Dani és 2 xy személy- a medencében úszkáltak.
- Emily, jó hogy jössz! -mosolygott Zayn és oda sétált mellém.
- Lányok! -kiabált a medencében viháncolóknak. -Ő itt Emily.
- Sziaaa! -ordította mindenki egyszerre -kivéve Dani kisasszonyt.
-  A szőke, kontyolt hajú Perrie, a barátnőm, aranyos és kedves lány. -pirult bele kicsit. -A barna copfos Eleanor, Louis barátnője, és hát a göndörke Da...
- Danielle, Liam barátnője. -fejeztem be a mondatot unottan és egy szemforgatással fejeztem be a mondatot.
- Hol van Liam? Az előbb még itt ült. -mutattam az üres székre magam előtt.
- Sörért ment. -kiáltott a szőkeség az asztal túloldaláról.
- Majd...beszélünk. -mosolyogtam Zaynre, és a konyha felé vettem az irányt.

Se szó se beszéd, megkopogtattam Liam hátát és mire fölhajolt én már meg is fordítottam. A hűtőhöz nyomva -így a hűtő ajtaját bezárva - egyszerűen csak megcsókoltam. Abban a pillanatban kiejtette a  sörös dobozt a kezéből és combomat derekához emelve egyre jobban szorított magához.

- Hiányoztál. -mondta rekedtes hangon, miközben a szemem és az ajkam között cikázott tekintete. Ismét egymás ajkainak estünk.

Csípőmet egyre gyakrabban szorítottam ágyékához, majd lassan éreztem, hogy farmere alatt dudor keletkezett. Felkapott az ölébe és az emelet felé vettük az irányt. Jobb híján Zayn hálószobája akadt a legközelebb, berontottunk és -az ajtót kulcsra zárva- dőltünk le az ágyra. Liam azonnal levette a fölsőjét és a nadrágját. Én is kiküzdöttem magam a fehér magassarkúmból és a szűk szoknyámból, majd bebújtam a takaró alá.
- Liam, mielőtt ismét butaságot csinálunk, inkább csak élvezzük egymást. -mosolyogtam.
- Emily, add a kezed. -nyújtotta felém karját. Óvatosan belehelyeztem kezemet tenyerébe, ami elvezette kezemet kőkemény férfiasságához.
- Így akarsz hagyni? -vonta össze szemöldökeit és kérlelően nézett rám.
Az egész szituáció még nedvesebbé tett, nem bírtam magammal.
- Akarlak, Liam. -ültem az ölébe és megtámadtam ajkait. Vonagló mozgásaim közepette Liam letépte rólam a melltartómat.
- Ems, nem tudom tovább tartani. -harapott lágyan a nyakamba.
- Csak egy kicsit bírd ki. -nyögtem, és erőseben kezdtem a csiklómat férfiasságához dörzsölni.
- Emily.. -sóhajtott.
- Engedd. -suttogtam fülébe, és amint megéreztem a forró "szaftját" én is elélveztem.
Erősen fújtattunk egymás nyakába. Lassan mindketten lenyugodtunk, és fölöltözve mintha mi sem történt volna, lesétáltunk a táncoló tömegbe. Sokkal többen voltak, mint mikor elvonultunk. A fények színjátéka még vadabbá tette az egészet.

Harry lassan mögém állt, és hátulról derekamra simítva tenyereit, táncolni kezdett. Játszani akartam... Fenekemmel elkezdtem dörzsölődni Harryhez, aki apróbb sóhajtásokkal és a nyakam csókolásával adta tudtomra, hogy élvezi a malőrömet.
Megfordultam.
Harry szemei olyan szikrákat szórtak a vágytól, hogy talán ezek élesebbek voltak mint a kívülálló fények.
Érzékien csókoltam őt. A lányok -Eleanor, Perrie - holt részegen smároltak a táncparkett közepén.
Ezt mondják...vad bulinak?

Már alig láttam valamit. Arra sem tudtam öszpontosítani, hogy épp ki csókol vagy vetkőztet. Csak hagytam, hogy sodorjon az ár és a dörömbölő zenére kezdtem vonaglani egy üveg Jack Daniel's- el a kezemben.
Zúgott a fejem és egyszerűen csak vidám voltam. Aztán, hatalmas lökést éreztem. Mi történt velem?...